Mindkét pilótájának tudtára adta a Red Bull Formula–1-es istálló, hogy
nincs központi utasítás, szabadon versenyezhetnek egymással ugyanúgy,
mint a konkurens csapatok versenyzőivel. Sebastian Vettel és Mark
Webber között 1,5 pont a különbség az összetettben, és az a tét, hogy
melyikük lesz az éllovas Jenson Button első számú üldözője. (Videó: számítógépes animáció 2009-ről Sebastian Vettellel és Mark Webberrel)
Az utóbbi két nagydíjon kettős győzelmet arató Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner világossá tette: egészen addig nincs csapatsorrend, amíg egyik pilótájuk el nem veszíti az esélyét a végső sikerre.
„Mindkét pilóta azonos támogatást kap ezentúl is – jelentette ki Horner. – Még eltart egy ideig, mire befogják Jenson Buttont, és majd akkor, amikor a különbség már elég kicsi lesz, vagy valamelyiküknek matematikai esélye sem marad a címre, na akkor majd eljöhet az ideje a sorrend felállításának.”
„Most csak az a fontos, hogy minél hamarabb elkapjuk a Brawnt” – tette hozzá.
Miután ebben az évben már Sebastian Vettel és Mark Webber is nyert futamot, Horner abban is biztos, hogy a megfelelő emberek ülnek a volánnál.
„Úgy gondolom, jelenleg a miénk a legjobb összeállítás a Formula–1-ben. Mindkét versenyzőnk egyenlő elbánásban részesül, és ugyanazt a felszerelést kapják” – fejtegette.
Vettel hírlevél + autogramm
A legfrissebb Vettel infókért érdemes feliratkoznod a Hírlevélre, csak add meg adataidat és nem maradsz le semmiről!