Webber szerint bármi elképzelhető a Nürnburgringen

2009. július 7. 13:42

Az ausztrál versenyző a BBC-nek adott nyilatkozatot, amelyben kitért csapattársára, a világbajnoki címre is esélyesnek tartott Sebastian Vettelre is. Ebből a beszélgetésből idézünk.


- A Formula-1-es sorozat jelen állás szerint nagyon szoros, úgyhogy hatalmas csatára számítok. Habár mindenki azt mondja, szerencsénk is volt Silversotne-ban, amikor minden körülmény bennünket segített, én azt mondom, Németországban is versenyképesek leszünk. Jelenleg óriási a várakozás a csapat háza táján. Mindenki úgy érzi, az autóknak nem lesz gyenge pontja, legyen szó bármilyen pályáról.

- Mi a véleménye arról, hogy többen úgy gondolták, önnek vissza kell vágnia Vettelnek, hogy helyreálljon a csapaton belüli egyensúly?

- Badarság. Nincs rajtam ilyesfajta nyomás. Mint ahogy Sebastiant sem részesítik előnyben velem szemben. Túl korai szakaszában van még az idei szezon. Fölösleges volna eldönteni, hogy ki a kedvezményezett a csapaton belül. A csapat remekül menedzseli ezt a szituációt, én úgy érzem. S ez még akkor is így van, ha csapattársamat a kockás zászlóval már kétszer is leintették elsőként 2009-ben. Ezzel együtt azt gondolom, hogy amennyiben a kvalifikáció során egy kicsit jobban szerepelek, mint korábban, nekem is lehet esélyem a futamgyőzelemre. Kettőnk között pedig nyílt a verseny, hiszen Sebastian mindössze 3.5 ponttal előz meg a pontversenyben. Matematikailag mindenképpen van esélyem, hogy előtte végezzek. Amikor ő hibázott, én ott voltam, és értékes pontokat gyűjtöttem a csapat számára.

- Mi a véleménye Jenson Buttonról és a Brawn GP-ről?

- Lenyűgöző, amit ebben az évben csinál. Folyamatosan rendkívül magas szinten teljesít, nagyon megbízható, szinte alig hibázik. 23 pont az előnye, vagyis még azt is megengedheti magának, hogy ne a győzelemre hajtson, csak a feltétlenül szükséges pontokat szerezze meg. Ha véletlenül elveszítené a világbajnoki címet, az szerintem nem az ő hibája lenne, hanem a csapaté. Ezzel együtt azt gondolom, a Brawn elkapható, már ami a konstruktőrök versenyét illeti. Semmi kétség, előttünk járnak 30 ponttal, ám nem szabad leírni bennünket, mert nem adjuk fel!

Vettel hírlevél + autogramm

Sebastian Vettel
A legfrissebb Vettel infókért érdemes feliratkoznod a Hírlevélre, csak add meg adataidat és nem maradsz le semmiről!

Extraként kapsz egy
dedikált Sebastian Vettel képet!

Neved:
E-mail címed: