Sebastian Vettel: Nem adom fel a harcot, még hiszek a világbajnoki esélyeimben

2009. augusztus 24. 15:22

„Rosszra fordultak a dolgok, és nem engedhet meg magának ilyen hibákat olyasvalaki, aki a világbajnoki címért akar küzdeni” – mondta Sebastian Vettel a Formula1.com-on közölt interjúban. A Red Bull 22 éves pilótája ugyanakkor azt is hozzátette: még mindig úgy gondolja, hogy harcban áll a végső győzelemért. Vettel az Európai Nagydíjon motorhiba miatt a 24. körben kiesett, és visszacsúszott a 4. helyre az összetett pontversenyben. Az alábbiakban szó szerint közöljük a vele készült beszélgetést.



– Sebastian, túl van már a verseny feladása miatt érzett csalódottságon?
S. V.: – Nem, még mindig elkeseredett vagyok. Ha visszapörgetem magamban a versenyt, akkor azt kell mondjam, elég jól sikerült a rajtom. Bár Kimi (Räikkönen) elkapott, de aztán megtaláltam a helyem a mezőnyben, és az első boxkiállásig hátralévő időben sikerült tartanom is lépést a Ferrarival, illetve kényelmes előnyt építettem ki Nicóval (Rosberg) szembem. Amikor kimentem a boxba üzemanyagért, semmi jelét nem láttam, hogy valami rosszul működött volna, de aztán visszatértem a pályára, meglepődve tapasztaltam, milyen jól tapadnak a gumik, és egy kicsit furcsa volt, hogy nem fekszik olyan alacsonyan az autó, mint kellene. Amikor fékeztem, tökéletes tapadást éreztem, , és az volt az utolsó dolog, ami eszembe jutott volna, hogy esetleg nincs üzemanyag az autóban. Aztán fél kör után elmondták rádión, mi a helyzet, így ismét ki kellett mennem tankolni. A verseny ebben a pillanatban véget ért – legalábbis bennem, a fejemben. De még nem volt vége a történetnek, hiszen néhány körrel később a motor felrobbant, már nem is tudom, hányadszor ebben az évben.

– Ezen a hétvégén két motorhibán van túl. Tudják a magyarázatát?
S. V.: – Nem, egyáltalán nem tudjuk. És azt sem, hogy miért éppen az én autómmal történt mindez, miért nem egy másikkal.

– Lehet, hogy a vezetési stílusa miatt?…
S. V.: – Már elsütöttem azt a poént azóta, hogy talán nem gyorsítok eléggé. Valójában azonban nincs rá magyarázat, még ha tudjuk is, hogy a szombat reggeli és a vasárnapi motorhiba eltérő természetű volt.

– A motorhibától függetlenül nem úgy tűnt, mintha az RB5-ös tényleg jól menne ezen a lassú kanyarokkal teletűzdelt pályán. A jövő héten a Belga Nagydíj következik, Spa-Franchorchamps pedig nagyon gyors pálya. Ott ismét támadásba lendül?
S. V.: – Nagyon szeretem Spa-Franchorchamps-t, fantasztikus versenypálya. Az a pilóta, aki nem szereti, szerintem valamit rosszul csinál. Nagyon izgatott vagyok, hogy megint ott versenyzünk majd. Valenciában az egész hétvége nehézre sikeredett. Nem voltunk elég gyorsak, nagy volt a lemaradásunk az élmezőnyhöz képest, de aztán szombat reggel összeszedtük minden erőnket, és sikerült a jó irányt eltalálnunk. Az időmérő edzésen így nem ment túl rosszul, és arra gondoltam, hogy akár még jól is alakulhat a verseny. Ebben bíztam, de aztán egyáltalán nem úgy alakult, ahogyan terveztem. Sajnos nem ez volt az első olyan futam, ami nem úgy alakult, ahogyan vártuk. Rosszra fordultak a dolgok, és nem engedhet meg magának ilyen hibákat olyasvalaki, aki a világbajnoki címért akar küzdeni.

– Úgy tűnik, megint itt egy régi történet: az ön Red Bullja a hűvösebb hőmérsékletet kedveli. Belgiumról lévén szó, lehet, hogy itt jól alakulnak majd a dolgok. Reméli, hogy eső lesz?
S. V.: – Nem bánom, ha esik, de általában úgy gondolom, hogy ez a pálya majd jobban fekszik az autónknak.

– A valenciai kiesés után feladta a reményt, hogy megszerzi a világbajnoki címet?
S. V.: – Még mindig úgy gondolom, hogy versenyben vagyok a végső győzelemért. És legyenek nyugodtak: nem adom fel a harcot. Igaz, nem vagyok ideális helyzetben, hiszen tizenegy versenyből ötöt nem fejeztem be, de még hiszek a világbajnoki esélyeimben.

Forrás: Formula1.com

Vettel hírlevél + autogramm

Sebastian Vettel
A legfrissebb Vettel infókért érdemes feliratkoznod a Hírlevélre, csak add meg adataidat és nem maradsz le semmiről!

Extraként kapsz egy
dedikált Sebastian Vettel képet!

Neved:
E-mail címed: