Európai Nagydíj: Vettel kiesett Valenciában, távol került a világbajnoki címtől

2009. augusztus 23. 16:24

Folytatódott Sebastian Vettel balszerencse-sorozata a Formula–1-es Európai Nagydíjon is: a Red Bull német versenyzője a 24. körben feladta a valenciai futamot, kiesését vélhetőleg újabb motorhiba okozta. A győzelmet Rubens Barrichello, a Brawn pilótája szerezte meg Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) és Kimi Räikkönen (Ferrari) előtt. jenson Button 7. lett. Sebastian Vettel hátránya 25 pontra nőtt az összetettben, az esélye a világbajnoki címre minimálisra csökkent.

A Red Bull látványosan visszaesett, a Brawn-Mercedes magára talált és futamot nyert Valenciában, az Európai Nagydíjon.

Sebastian Vettelnek előbb a tankolását rontották el, majd a 24. körben elkezdett füstölni az autója, és ki kellett állnia. A másik Red Bull-pilóta, Mark Webber végig a pontszerző zóna határán egyensúlyozott, végül azonban csak 9. lett, így ő is „nullázott”.

Ami Vettelt illeti, a 22 éves heppenheimi a rajtnál a negyedikről az ötödik helyre csúszott vissza, de nem volt rossz pozícióban, különösen, ha azt nézzük, hogy a vb-éllovas Jenson Button (Brawn) jó néhány hellyel mögötte haladt.

Az első tankolásoknál aztán minden elromlott. Sebastian Vettel Red Bulljára nem tudták csatlakoztatni a töltőfejet, így újra ki kellett hajtania a boxba, és visszaesett a mezőny utolsó harmadába.

Vettel vesszőfutása azonban nem ért véget: autója a 24. körben kilehelte a lelkét. Amennyiben újabb motorhibáról van szó, az különösen vészjósló, hiszen akkor a szabályok értelmében már csupán egyetlen motorcserére maradt módja Sebastiannak az utolsó hat futamon.

Ami a Red Bull fiatal versenyzőjének világbajnoki esélyeit illeti, nos, azok jelentősen romlottak, sőt szinte szertefoszlottak. A Brawn újra erőt mutatott, Vettel hátránya 25 pontra nőtt, a csapat nem volt versenyképes Valenciában, és végül itt van ez a motorkérdés is.

A valenciai verseny egyébként Rubens Barrichellóról szólt, aki 37 évesen, öt év után nyert ismét Formula–1-es futamot.

A brazil pilóta aggresszíven és nagyon gyorsan versenyzett, de annak is köszönhette a győzelmét, hogy az utolsó tankolásnál az addig élen álló Lewis Hamilton kerékcseréjét csúnyán elrontották.

Barrichello ekkor a második helyen haladt, és bár Hamilton megállása után az időmérő edzésen látott körrekordokat is megjavította, a McLaren-szervizcsapat súlyos hibája miatt könnyedén állt az élre.

A világbajnoki pontversenyben vezető Jenson Button a másik Brawnnnal végig a pontszerzésért harcolt, és végül sikerült hetedikként célba érnie.

Az összetettben az idei 11. nagydíj után Button 72 ponttal áll az élen, Barrichello a két Red Bull-pilótát megelőzve feljött a második helyre (54 pont). Sebastian Vettelnek maradt 47 pontja, Webbernek pedig 51 és fél.

FORMULA–1, EURÓPAI NAGYDÍJ (VALENCIA), A SZEZON 11. FUTAMA (57 kör, 310,080 km)
VÉGEREDMÉNY:


1.BarrichelloBrawn-Mercedes 1:35:51.289 óra
2.HamiltonMcLaren-Mercedes + 2.358
3.RäikkönenFerrari + 15.994
4.KovalainenMcLaren-Mercedes + 20.032
5.RosbergWilliams-Toyota + 20.870
6.AlonsoRenault + 27.744
7.ButtonBrawn-Mercedes + 34.913
8.KubicaBMW Sauber + 36.667
9.WebberRed Bull-Renault + 44.910
10.SutilForce India-Mercedes + 47.935
11.HeidfeldBMW Sauber + 48.822
12.FisichellaForce India-Mercedes + 1:03.614
13.TrulliToyota + 1:04.527
14.GlockToyota + 1:26.519
15.GrosjeanRenault + 1:31.774
16.AlguersuariToro Rosso-Ferrari + 1 kör
17.BadoerFerrari + 1 kör
18.NakadzsimaWilliams-Toyota + 3 kör
FELADTA A VERSENYT:
BuemiToro Rosso-Ferrari42. kör
VettelRed Bull-Renault24. kör

LEGGYORSABB KÖR:
Glock Toyota 1:38.683 perc

Vettel hírlevél + autogramm

Sebastian Vettel
A legfrissebb Vettel infókért érdemes feliratkoznod a Hírlevélre, csak add meg adataidat és nem maradsz le semmiről!

Extraként kapsz egy
dedikált Sebastian Vettel képet!

Neved:
E-mail címed: