Miután kiderült, hogy Michael Schumacher korábbi motorkerékpár-balesete miatt mégsem vehet részt újra Formula–1-es futamon, elmarad a generációs csata közte és Sebastian Vettel között. Vettel legfeljebb a statisztikai dimenzióban versenyezhet Schumacherrel. Első 36 futamán mindenesetre eddig több győzelmet aratott, mint Schumi a maga idejében ennyi idő alatt.
A szurkolók számára nagy öröm, hogy Michael Schumacher ideiglenesen visszatér a Formula–1-be – vélekedett Sebastian Vettel. A Red Bull pilótája azután beszélt erről, hogy a hétszeres világbajnok honfitárs bejelentette: nem teheti meg, hogy ne segítsen a Felipe Massa hungaroringi fejsérülése miatt nehéz helyzetbe került Ferrarinál, ezért megkezdi a felkészülést, hogy az Európai Nagydíjon augusztus 23-án tökéletes állapotban vehesse fel a versenyt.
A Formula–1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher szerint fiatal honfitársa, Sebastian Vettel rendkívül gyorsan tanul, és ha továbbra is jó döntéseket hoz, elérheti célját, a világbajnoki címet.
A Red Bull Racing német pilótája úgy érzi, hogy az új fejlesztések és a hazai pálya előnyt jelentenek majd számára a hétvégi Német Nagydíjon. Szerinte megszerezheti az idei évben harmadik futamgyőzelmét.
